- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2010. január 24., vasárnap

Tévedni Emberi Dolog!

A fiuk már napok óta egy csapat lánnyal tekeregtek a nagyvárosban. Egy Hong Kong-i leányiskola végzős, ferde szemű szépségeit sikerült becserkészniük, akik itt vakációznak most Budapesten. Szürke szoknyás lányokat, elegáns kis kalappal fejükön, akik mindenre és mindegyre csak mosolyognak azzal a gyerekes, őszinte mosollyal, amitől még a kissé lapátfogú, csúnyácska lány is szeretni-valóan szép tudott lenni.
Ám hiába volt minden tervezgetés, minden spekuláció, mert miközben a lányok nem zárkóztak volna el egy kissé szabadosabb kiruccanásfélétől, vagy netán egy magányosabb padon való enyelgéstől sem, mégsem jöhetett az össze! Mindez a csapatból kissé kilógó, szomorkásan mosolygó nevelőféle nőszemély miatt történt, aki valójában nem volt sokkal idősebb a többi lánynál, ám nehéz lett volna eldönteni azt, hogy mennyi is lenne az a bizonyos különbség. Neki amúgy sem jutott már udvarló, és talán éppen ezért szigorúan betartotta a meglátogatandó helyiségek sorrendjét, és cikázó tekintete elől semmi sem maradt elrejtve. Igaz, nem csinált jelenteket, ha valamelyik párocska kissé hátramaradt volna, vagy ha pillantásával elkapta a titkon lopott csókot, mert ilyenkor elnézően tudott másfele is fordulni, de akár egyetlen pillantásával is képes volt figyelmeztetni, és a lányok mindannyian tudták, hogy szem előtt vannak. felügyelőjük halk szavú, határozott utasításait azonnal és olyan gépiességgel hajtották végre, hogy azon csak ámuldozni lehetett!
Az egyre türelmetlenebb fiúk közben kisütötték, hogy a nyomasztó gondjukra legjobb megoldás talán az lesz, ha az éber felügyelőnek is szereznek egy hapsit, ezért aztán magukkal hozták a maguk közt csak "könyvtárosnak" becézett barátjukat is. Ez a könyvtárosnak becézett barát, bár nem szokott rendszeresen velük lógni, de ha mégis elment valahová, akkor mindig tudta, hogy mi lenne az ábra, és nem kellet félteni, ha valahová ember kellet a gátra. Máskülönben ő volt az, akinek csak szólni kellett és máris belépőt tudott szerezni a legmenőbb előadásokra és hangversenyekre is. Senki sem tudta hogyan is csinálta, de ha Hofi Géza előadására kellett két jegy a Mikroszkópba, akkor az előadás napján is megszerezte azt a könyvtáros. Ugyanígy be tudta szerezni Tina Turner hangversenyére a jegyeket, mint ahogy a Jean Michael Jarre szuperprodukciójáról sem hagyta ki a haverokat!
Azt eszelték ki a kedves barátok a számára, hogy elhívják magukkal, és ráakasztják valahogy arra az apácára, vagy mi a fene is lenne az! Neki persze nem szóltak, hogy mi is lenne az ábra, csak annyit említettek neki, hogy lenne itt egy neki való csaj és ők, mint jó ismerősök, éppen rá gondoltak. A többi pedig legyen az ő baja, hadd főzze az agyát.
A könyvtáros másnap meg is jelent a Várban, a kijelölt találka helyén, és mikor bemutatták neki a lányokat és azt is, hogy ki lenne a számára kiválasztott lány, egyetlen arcizma sem rándult, csak  állt  a parasztos kinézésű, ázsiai lánnyal szemben, akinek, mint most kiderült, a neve Li Bu May lenne. Ahogy a lány szemébe nézett, láthatta, hogy annak nap-égette arcán milyen mély nyomokat hagyott már az élet, és ettől kissé durvának tetszettek egyébként lágy vonásai. Keze, bár ápolt és törékenynek tűnt, de mikor udvariasan kezet fogtak, jól érződött a nehéz fizikai munkától megkeményedett ízületek tapintása. Egy csontos alkatú, inas lány, egyszerű szabású, testhezálló barna szövetnadrágban, fehér csipkés blúzban, hát bizony, nem volt az a látvány, amiről a férfiak általában álmodni szoktak, és mikor a könyvtáros jobban szemügyre vette, láthatta, hogy annak ellenére, hogy a lány magas sarkú szandált visel, mennyire alacsony, de mégis igen arányosan mutatott, és pehelysúlyú karcsúsága már egészen vonzóvá tette. Arcán kissé szomorkás mosoly bujkált, nyugodt, de figyelő szemei éberen villogtak és azonnal megértette, hogy mi lenne a véletlen bemutatkozás igazi háttere is. Miután tekintette végigsöpört a félkörbe köréjük nagyon is érdeklődően odasereglett társaságon, kétsége sem maradhatott, hogy itt egy összeesküvés áldozata lett. Korábban a lányok egyszer már odaállítottak hozzá, hogy ma éjjel buli lenne valahol egy villában, ahová mindannyian meg lennének hívva, de May akkor hajthatatlan maradt, és most világos lett számára, hogy mire megy ki ez a játszma. Értette ő nagyon az ábrát, de valószínű, hogy neki másvalamire is kellet figyelnie! Tudhatta, hogy nem megy minden ilyen egyszerűen, és azt, hogy még kultúrában is igen nagyon idegen lehet ez a távoli ország. Igaz, most egyelőre még senki sem hozakodott elő a nagy tervvel, de azt már tudta, hogy ez csak idő kérdése lehet, ezért egyelőre udvariasan belement a játszmába.
Később azon vette észre magát, hogy a kissé tört angol nyelv ellenére, mely segítségével igyekeztek kommunikálni egymással, mikor a kézzel-lábbal bonyolított magyarázás végén végre megértette a könyvtáros mondanivalójának lényegét, többször is önfeledten elnevette magát. A csapat többi tagja ilyenkor sokatmondóan nézett össze, elkönyvelve azt, hogy ez a terv jól lett kitalálva! A Mátyás Templom belsejében May tekintete érdeklődve szaladt végig a vallásos csecsebecsék tömegén, és már hosszasabban nézegette a kiaggatott rózsafüzéreket. Volt ott abból mindenféle színben, üvegből, és olcsó műanyagból is. Egy barna, fából készült gyöngyszemekből fűzött példányt sokáig forgatott a kezében, de aztán érdeklődésének célpontja hirtelen a templomban szétszóródott lányok felé fordult, és kissé gondterhelten indult el, hogy összeterelje a szétszóródott nyájat.
Még lógtak a környéken egy darabig, majd elindultak lefele a kanyargó szerpentinen, ahol néhány forduló után egy csapat tar fejű, tetovált nagyszájú jött velük szembe. Azok már messziről gúnyolódtak a vegyes társaság láttán, mire a fiuk falként álltak fel a fogadtatásukra, miközben maguk mögé terelték a lányokat. A könyvtáros is bátran állt az élre, gyöngéden intett Maynak, miközben háta mögé taszította finoman, hogy nyugi, nem lesz bajotok, amíg minket látsz! Nem is lett, mert a nagyszájú banda hamar tovább vonult röhögve, megelégedtek néhány durva lökdösődéssel, halszagú kínaiakat emlegetve, de más egyéb nem történt.
Közben már későre járt az idő, és lent a Duna partján dönteni kellett, hogy most merre lesz a tovább! Ekkor May mosolyogva egy kis figyelmet kért, és a lánycsapat nevében megköszönte azt, hogy a fiuk milyen bátran álltak ki a védelmükben! Ezért úgy gondolja, hogy szó lehet arról a buliról, ha a fiuk megígérik, hogy ott hasonlóan fognak a lányok épségére vigyázni! Erre azonnal kitört az örömmámor és azonnal meg is indult a csapat a Bécsi úton lévő villa felé, ahol már javában folytak az előkészületek  egy remek buli lebonyolítására. Ekkor a könyvtáros May elé állt, és ajándékképpen a lány nyakába akasztott egy barna fából faragott szemekből fűzött rózsafüzért. A lány meglepetten csak állt, akart valamit mondani is, de aztán valahogy mégsem sikerült az neki. Tekintete persze mégis elmondott mindent, és később nem bánta azt sem, mikor a könyvtáros, mintegy véletlenül, vidáman átölelte a derekát is.
*
Pár nap múlva a könyvtáros azzal lepte meg barátait, hogy díszes meghívókat osztogatott ki köztük, melyeket egy nevére szóló levélben kapott. Meghívók egy rendezvényre, amit a Hong-Kong feletti brit mandátum 1997-es megszűnésének  alkalmával rendeznek a világ néhány nagyvárosában. Nem volt vitás, hogy a korábbi lányok lehetnek a meghívók mögött, ezért igen kíváncsian keresték fel a meghívóban megjelölt helyet, miközben élénk vita folyt arról, hogy a lányoknak miféle szerep juthat abban az előadásban, vagy annak a rendezvénynek a keretében.
Az ünnepséget hivatalosan bevezető szövegelés és a megnyitó látványos ceremóniája után az ORFK részéről is mikrofonhoz lépett valaki, aki hosszasan méltatta azt a sikeres együttműködési programot, amelynek keretében a magyar és a Hong-Kong-i rohamrendőrség a terrorelhárítás és a drogkereskedelem leküzdésének érdekében bonyolított az utóbbi időszakban. Bemutatót is tartottak. A Hong-Kong-i rendőr-akadémia végzős lányai pusztakezes harcban való jártasságból, valamint a látványos töréstechnikákból mutattak be egy kis ízelítőt.
Nagy volt a döbbenet, mikor azok a korábbi ártatlan iskoláslányok, akik leginkább egy leánynevelde végzőseire hasonlítottak legjobban, bemutatták hogy milyen elegánsan de irtózatosan nagyokat tudnak ütni és rúgni! Kőkemény betonlapokat, durva deszkákat törtek darabokra, és szélvészként forogva három-négy ellenféllel verekedtek egyszerre.


A bemondó külön köszönetet mondott a gyakorlati kiképzést lebonyolító oktatónak, aki a Hong-Kong-i rohamrendőrség kiképzőtisztje a harcművészetek mestere és a kábítószer-ellenes kommandó tagja is egyben.
"A neve: Li Bu May kisasszony! Kérem, tapsolják meg!" Megtapsolták a porondra kaki egyenruhában, fején napellenzős sapkával, napszemüveggel kilépő lányt, akinek igen érdekes módon, mellényzsebéről egy barna színű rózsafüzér fityegett, nagyon is jól láthatóan. Lazán lépett a porondra, majd öklének egyetlen ütésével darabokra tört két egymásra helyezett betontéglát, majd a hirtelen rárontó támadóit úgy szétszórta, mind forgószél a pelyvát.
A könyvtáros tökéletesen láthatta, mikor az alig ötvenkilós lány irtózatos rúgásától valósággal a levegőbe emelkedik az egyik, legalább kétszer súlyosabb támadó, majd még három másik hogyan repül, vagy rogyik össze a követhetetlenül gyors és precíz csapások megrendítő súlya alatt.
Állt, nézte, és ekkor eszébe jutott az, mikor ott, lent a Duna partján May kisasszony a többi lány nevében is megköszönte nekik azt a bátor kiállást, és mindezért még jutalmat is kaptak tőlük mindannyian azon az éjszakán. Azon a csodálatos éjszakán, amelyik egy életre felejthetetlen élmény rangjára lépett most elő!

Nincsenek megjegyzések: